A DBH Project Management 1994-ben kezdte meg működését, a holland-magyar alapítású DBH Group vállalati befektetésekkel, valamint projektek vezetésével foglalkozó üzleti divíziójaként.

Fő tevékenységi területeink:

  • vállalati befektetések
  • projektmenedzsment
  • pályázatmenedzsment
  • piackutatás
  • innováció

Működésünk központi eleme a nemzetköziség. Európában irodákkal rendelkezünk Rotterdamban (NL), Budapesten, Debrecenben (HU), Kassán (SK) és Bukarestben (RO), ahonnan mind régiós, mind Európán kívüli projektjeinket koordináljuk. Az elmúlt évek alatt számos sikeres projektet vezényeltünk le a vállalati és gazdasági-intézményi szférában a következő országokban: Magyarország, Hollandia, Belgium, Luxemburg, Csehország, Németország, Spanyolország, Szlovákia, Nagy-Britannia, Románia, Oroszország, Indonézia, Kína.

Professzionalizmus
A projektek megvalósítása során nagy hangsúlyt fektetünk az emberi dimenzióra. Tapasztalt szakembereink a nemzetközi szabványok és a lehetséges kockázatok figyelembe vételével a projektek
teljes, vagy bármely részfolyamatának megvalósításában támogatást nyújtanak, a projektindulástól kezdve egészen a projektek lezárásáig, illetve az utókövetés stádiumáig.
A DBH Project Management szakemberei átfogó piacismerettel és szektorális tudással rendelkeznek mind az európai, mind az Európán kívüli régiókról többek között a gépipar, elektronika, csomagolástechnika, finommechanika, logisztika, turizmus, élelmiszeripar, szolgáltatóipar, és az infrastrukturális fejlesztések területén egyaránt. Büszkék vagyunk arra, hogy projektvezetőink és tanácsadóink egy-egy projekt teljes életciklusára vonatkozóan vállalják egyedi megoldások kidolgozását, azok bevezetését és utókövetését, akár speciális iparágakra vonatkozóan. A módszertani kompetencia, nemzetközi tapasztalat egyedülálló versenyelőnyt biztosít számunkra a piacon.

DBH Business Services – az üzleti folyamatok támogatója
Fontosnak érezzük, hogy partnereinket minden olyan tevékenységi területen támogassuk, amely közép-európai befektetések, cégalapítás során vagy egy-egy piackutatás illetve pályázatok valamely szakaszában, mint üzleti háttérfolyamat felmerül.


Member of the LARIVE International





02.27.2009
 
Debreceni Innovációs és Műszaki Fejlesztési Alapítvány

A Debreceni Innovációs és Műszaki Fejlesztési Alapítvány újjáalakult kuratóriuma 2009. február 25-én, Debrecenben, a DBH Group debreceni székházában tartja alakuló ülését. Az új kuratórium létrehozásával az alapítók szándéka a közhasznú Alapítvány lehetőségeinek erőteljesebb kihasználása, különösen az észak-alföldi régiónak az innováció nemzetközi kapcsolatrendszerébe történő fokozottabb bekapcsolásával.
 
02.18.2009
 
Szolgáltatott ipari létesítményt épít a DBH Group Felsőzsolcán
A komplex üzleti szolgáltatásokkal és nemzetközi befektetésekkel foglalkozó holland-magyar DBH Group szolgáltatott ipari létesítményt épít DBH Innovációs és Ipari Központ elnevezéssel Felsőzsolcán. Az észak-magyarországi településen a 400 millió forintos ipari parkos beruházás 2009 októberére készül el, jelentette be dr. Erdei Sándor a vállalat vezérigazgatója. 
„Terveink szerint 3500 négyzetméteres szolgáltatott ipari létesítményt adunk át az idei év októberében a Felsőzsolcai Ipari Parkban. A DBH Innovációs és Ipari Központban gyártóüzemet, valamint ehhez kapcsolódó irodai területeket és kiegészítő innovációs üzleti háttértámogatást biztosítunk” – nyilatkozta dr. Erdei Sándor.  
A szolgáltatott irodaházak és ipari létesítmények piacán ez a DBH Group negyedik magyarországi beruházása, amely nemcsak külföldi ügyfelek, hanem a hazai kis – és középvállakozások számára is kiváló üzleti lehetőséget biztosít. A cégvezető a létesítmény átadásig 60-70%-os kihasználtságra számít, amely várhatóan 2010 tavaszára éri el a 100%-os szintet. 
07.21.2008
 
Beszámoló a Budapesten megrendezett XVII. European Business and Innovation Centre Network (EBN) 2008. évi kongresszusáról
 
2008. június 25-27. között, elsőként Közép-Kelet-Európában, Budapesten került megrendezésre az EBN soron következ?‘ XVII. éves kongresszusa. A szervezet küldetése az, hogy az Európai Unió által megfogalmazott lisszaboni célok elérése érdekében az EU határain belül és kívül segítse az Üzleti és Innovációs Központok fejlődését, a nemzetközi kapcsolatok bővítését. A kongresszuson megjelent 300 külföldi és 100 magyar delegátus gyakorlati példák alapján közösen elemezte a lehetséges együttműködés módozatait, új vállalkozások létrejöttének lehetőségeit. Az Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ Alapítvány által szervezett kongresszuson a DBH Group képviseletében többek között Keresztúri Zsolt projektigazgató is részt vett, aki beszámolt a DBH által nyújtott egyedi üzleti inkubációs szolgáltatásokról. Az EBN gálavacsorájára június 26-án az Európa rendezvényhajón került sor, melyen Dr. Erdei Sándor, a DBH Group vezérigazgatója mint előadó vett részt.
06.03.2008
 

Magyar-flamand üzletember-találkozó és üzleti fórum Debrecenben

A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint az Enterprise Europe Network szervezésében június 3-án, Debrecenben zajlott le az az egész napos üzleti fórum, melynek célja a magyar-flamand üzleti kapcsolatok erősítése, a helyi működő-tőke befektetések és jövőbeli lehetőségek bemutatása volt.

Az üzleti fórum aktív résztvevőjeként Kurtán Zoltán, a DBH Project Management divízió vezetője, ’A befektetői környezet a tanácsadó szemével’ címmel tartott előadást a flamand üzletembereknek, melyet egy kerekasztal-beszélgetés követetett a külföldi befektetések helyzetéről. A napi programot helyi betelepített vállalatok látogatása zárta – a flamand üzletemberek többek között ellátogattak a Bumet Hungary Kft.-hez is, amelynek debreceni letelepítését teljes egészében a DBH Project Management koordinálta.

Iratkozzon fel hîrlevelünkre!
Név:
E-mail: